|





Apróhirdetés ingyen
Globaling - Eladó ingatlanok
Ingyen
elvihető
Bazár
Használtautó
| |
Üdvözlöm!
Harkány Magyarország, valamint Baranya megye déli részén
található, 8 km-re a horvát határtól. Neve feltehetően Töhötöm fia, Horka (Harka)
nevéből ered, amelyet 1323-ban említ először írásos emlék, Nagh Harkan néven.

Harkány város lakónépessége 1998. évben 3.345 fő volt, 2003-ban 3588 fő de
vonzáskörzete és a több, mint 3.000 üdülőegységben tartózkodó vendégek révén
átlagosan napi 20-25 ezer emberről kell gondoskodnia (novembertől áprilisig
15-20 ezer, májustól októberig 25-30 ezer emberről). Harkány közigazgatási
területe 2.568,6 ha, ebből belterület 426,6 ha, mely 51,8 ha üdülőterületet is
magában foglal, erdőterülete 333,6 ha. 1977-ben Harkányhoz csatolták
Terehegy kistelepülést, ugyanebben az évben nagyközségi rangot is kapott.
Közigazgatási központ lett 7 társközséggel: Ipacsfa, Kovácshida, Drávacsepely,
Drávaszerdahely, Márfa, Rádfalva, Diósviszló.
Az 1990. évi rendszerváltás meghozta a kistelepülések önállósodását, és Harkány
segítségével két önálló körjegyzőséget hoztak létre.
Ennek ellenére városunk térségi szerepét megtartotta, és fokozatosan erősíti. A
körzeti iskola, a korábbi 8 településsel szemben ma 14, a körzeti óvoda, a
korábbi 5 településsel szemben ma 12 település gyerekeit fogadja. A logopédiai
foglalkozás és a zeneiskola új színfoltként jelent meg az oktatásban. A 17
települést ellátó körzeti egészségházban a gyermek fül-, orr- gégészet új
szolgáltatásként jelent meg.A Tenkesgáz Kft. és a
Tenkes Vízitársulat is a 1997ben kezdte meg működését, így annak térségi hatása
mára már jelentős. A térinformatikai rendszer bevezetése Harkány innovációs
szerepét fokozza. A város foglalkoztatottságban betöltött térségi szerepét
legjobban a bejáró és az eljáró napi ingázók, valamint a munkanélküliek száma
mutatja: 1990-ben bejáró 1.049 fő, eljáró 501 fő, munkanélküli 78 fő, 1998-ban
bejáró 1.122 fő, eljáró 485 fő, munkanélküli 72 fő. Harkány a legerősebben
érintett vonzáskörzetéhez tartozó 25 településnek - 11.692 lakossal - központja.
A több, mint 10.000 lakost számláló szomszéd várossal, Siklóssal sok tekintetben
kölcsönhatásban van, és további településekre vonatkozóan is közös a
vonzáskörzetük.
A hagyományos kisvárosi funkciókat és azok térségi hatását messze meghaladja
Harkány idegenforgalomban betöltött szerepe. Baranya, Somogy és Tolna megye
legjelentősebb gyógyidegenforgalmi központja. A gyógyidegenforgalom, a
konferencia, a rendezvény és a sportturizmus hatása túlnyúlik az országhatáron.
Az idegenforgalom területén az 1980-as években - a kereskedelmi vendégforgalmat
figyelemmel kísérve - betöltött szerepköréből veszített a város. 1986-ban az
összes regisztrált vendégéjszaka száma Baranya megyében 1.594.210, Harkányban
820.372 (több, mint 50%). 1997-ben Baranya megyében 629.457, Harkányban 213.578
(34%). Baranya megye vendégforgalma a vizsgált időszakban 39%-ra, Harkányé pedig
26%-ra esett vissza. Harkány valós vendégforgalma ezt jóval meghaladta, amelyet
a fürdő vendégforgalmának alakulása is mutat. 1986-ban 1.779.249 fő, 1997-ben
918.673 fő (52%), 2003-ban 915.512 fő. Ez jóval kedvezőbb képet mutat Baranya
megye vendégforgalmának csökkenéséhez viszonyítva.

A bevásárlóturizmus szerepének növekedése kapcsán a foglalkoztatás egyre
szélesebb vonzáskörzetet érint. A település fejlettségét jól mutatja, hogy a
működő vállalkozások száma ugrásszerűen emelkedett, 1998-ban már 915 volt. A
szolgáltatás, a kereskedelem és a vendéglátás terén a minőségi és mennyiségi
fejlődés egyaránt megjelent. A város meghatározó gazdasági egysége a Gyógyfürdő
Rt.
A település 59 ha 3.440 m2-es zöldterülete és az 1.962 m2-es virágos terület jól
kiegészíti a rendezett, nagy zöldterületű magántelkeket. A kandeláberek, a
szeméttároló edények, a padok jól beleillenek a zöldövezetekbe.
A beruházási kedvet mutatja, hogy közel 300 külföldi (német, horvát, olasz,
osztrák, svájci, stb.) szerzett ingatlant az elmúlt 2 évben. Új szálloda,
panziók, vendéglátóegységek, üdülők, lakások és új intézmények, intézményrészek
(iskola, óvoda, sportcsarnok, Tourinform-iroda, Harkányi Hírek szerkesztősége,
szabadtéri színpad) épültek.
A közműellátás területén nagy beruházások valósultak meg (szennyvíztelep,
szennyvízhálózat, kábel tv-hálózat, telefonközpont hálózattal, Pannon GSM és
Westel rádióantennák telepítése, út- és kerékpárút építése-felújítása, hőközpont
vezetékhálózattal, közvilágítás átalakítása, hegyi villamosítás, stb.). Ennek
következtében a lakossági rész ellátottsága minden területen eléri, vagy
megközelíti a 100%-ot. Elindult 1999. évi befejezéssel a település teljes
földgázellátó-vezetékrendszerének kiépítése. Harkány Baranya megyében betöltött
szerepét jól mutatja az átlagos vonzáskörzetét bemutató térkép. A szorosan vett
vonzáskörzetet (26 település) messze meghaladja térségi hatása. További 117
település tekintetében, az idegenforgalmi kapcsolódáson felül is van kihatása,
ebben a körzetben találhatjuk meg a szórvány-hatásokat is.
Harkány szellemisége, kulturális- és sportélete, partnerkapcsolatai (1991-ben
Bruchköbel, 1995-ben Crikvenica, 2002-ben Szczawnica lett testvérvárosunk) terén
is sokat fejlődött, ami a közösségi hozzáállás erősödését is mutatja. Harkány -
elmúlt 8 esztendejének eredményes közművelődés-politikáját igazolja a helyi
televízió, az újság, a zeneművészeti csoportok, a nyugdíjas klub, a
sportegyesületek jelenlegi színvonalú működése, illetve létrejötte. A
rendezvények szerepe fokozatosan felértékelődött, számuk egyre több, és egyre
szélesebb körben jelennek meg. A rómaiak által honosított szőlőkultúra a 257,5
ha-os szőlőhegyen ma is virágzik, és része a Siklós-villányi történelmi
borvidéknek.
A település fejlettsége, térségi szerepe, kiemelkedő idegenforgalmi jelentősége
és a helyi közvélemény elvárása indokolta a képviselőtestület döntését, amely
szerint kezdeményezi
Harkány
nagyközség várossá válását. Az elhatározást követően 1999. július 1-én Harkány,
a köztársasági elnök döntése alapján városi rangot kapott.
Utázási irodák

|